|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |
|
Irodalom az elmekórtanban Mező Tibor előadása Elhangzott 1997. augusztus 7-én Egerben a Nemzetközi Irodalmi Táborban .
Előadásom témája az elmekórtan találkozása az irodalommal. Előbb az irodalom felől közelítek az elmekórtan felé, majd fordítva. Bizonyára emlékeznek A. P. Csehov 6-os számú kórtermére, az elbeszélés főhősére, akit azért zártak be az elmeosztályra, mert szóba állt az elmebetegekkel. Az elmeosztály akkor elzárt hely volt, ahova az orvos sem járhatott be. Ezzel a gyakorlattal szemben S. Freud már kifejezetten beszéltette a betegeit. Milyen szívesen nyilatkozott meg a lélek elemzésének alkalmain például József Attila! R. M. Rilkéről sokan tudják, hogy az első verskötetét elmebetegeknek osztogatta. Abban bízott, hogy a versei zavart elméjű emberek épülésére szolgálhatnak. Rilke cselekedete azonban elszigetelt jelenség maradt, mert elmulasztotta magyarázni az írottakat. A beteg és az irodalom kapcsolatában a közvetítő személy nélkülözhetetlen, mint a Szentírás és a hívő között a pap. Az orvos általában nem művész, a művész általában nem orvos. Rilke az elmeosztályon tett látogatása után hazament, a betegek magukra maradtak a szenvedéseikkel, az írásban megbúvó erő pedig számukra tovább szunnyadozott. Hogyan lehet alkalmazni az irodalmat az elmekórtanban? – tettem fel magamnak a kérdést 1994-ben, amikor Szatmári Éva adjunktustól felkérést kaptam arra, hogy kamatoztassam az irodalmi ismereteimet az elmebetegekkel foglalkozó rehabilitációs intézetében. Egyszerű modellt találtam ki. Együvé tartozó (konszonáns) szövegeket fogok egy csoportfoglalkozáson egyetlen lap terjedelemben mindenkinek a kezébe adni, abból a célból, hogy olvassák el, majd pedig az olvasás utáni hátra lévő időben beszélgetni fogunk. A csoportvezető számára fontos követelmény, hogy a csoportfoglalkozáson az olvasmányként szereplő szövegek azonos összefüggésben többé nem szerepelhetnek, amennyiben a csoport tagjai egybehangzó vélemény után a témát lezárták. Így válik előre tartó folyamattá a világelsajátítás. Elméletileg az egymáshoz kapcsolható szövegek mennyisége végtelen, hiszen a művek száma is az. Megidézhető a primer és a szekunder irodalom egyaránt, csak élmény legyen olvasni. A betegek is tehetnek javaslatot arra, hogy mi legyen az olvasmányuk. A csoporton való jelenlét nem kötelező, tehát időről-időre változik a csoport személyi összetétele. A csoport folyamatos munkájában mindig jelenvaló két alapkérdés: mit érzünk, és miben vagyunk benne. Ez utóbbihoz kitűnő talajt kínál a szekunder irodalom. A csoportmunkában a beteg az elsődleges, az irodalom csupán támasz. A beteg önmagát gyógyítja, az orvos, a művész és a pap pedig közreműködik. Az irodalmi körben szerzett tapasztalataimból két betegtől hallott véleményt kívánok kiemelni. Az egyik beteg a csoportfoglalkozás végén köszönetet mondott azért, hogy az alatt az egy óra alatt, amíg a körünkben szerepelt, nem érezte magán az egyébként nála állandó félelmet. A másik beteg egy másik alkalommal azt a megjegyzést tette, hogy pusztán az olvasmány miatt, amely Weöres Sándornak a Felhőt nekem című verse volt, megérte a körbe eljönnie. Hogyha valaki ezek után érdemben irodalomterápiával óhajt foglalkozni, fontos tudnia, hogy nemcsak az irodalomban szerzett jártasságára van szüksége, hanem a betegek jól létéért is felelős. Az elmebetegekkel szembeni előítélet, amelyet Csehov megírt, ma is megvan a társadalmunkban. Ezért szeretném az előadás befejezéseként másokkal együtt tudatosítani, hogy a betegség állapot, miként a halál, vagy az élet.
|
