|
Kőbe dermedve illeszkedik a szikra |
|
Harmóniakert |
|
Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva |
|
Kezdőlap |
|
Opus |
|
Szótagtár és Szótár |
|
Szolgáltatás |
|
Irodalom az elmekórtanban Hazag Anikó pszichológus hozzászólása Elhangzott 1997. augusztus 7-én Egerben a Nemzetközi Irodalmi Táborban .
Hazag Anikó vagyok, a Kenézy Kórház Pszichiátriai Osztályán dolgozom pszichológusként Debrecenben. Mező Tibor imént bemutatott témájához kívánok kapcsolódni. Én is szereztem tapasztalatokat az irodalmi kör ülésein, egy időszakban pszichológus-csoportvezetőként voltam jelen, melynek később fokozódó tanulmányi elfoglaltságaim vetettek véget, és azt egy kollégám vette át. Felszólalásom célja, hogy kiemeljem az irodalmi csoport fontosságát a paciensek gyógyulási folyamatában. Pszichiátriai Osztályunkra – leegyszerűsítve – azon emberek kerülnek be, akiknél a pszichés erőtartalékok olyan mértékű csökkenése következik be – általában valamilyen közvetlen stresszre –, mely már megzavarja a mindennapi életben való hatékony alkalmazkodást, a kiegyensúlyozott életvitelt. Ide bárki bekerülhet, mégis vannak, akik fokozott hajlammal rendelkeznek idegrendszerbeli adottságuk, kedvezőtlen gyermekkori tapasztalataik vagy stressz-érzékenységük miatt. A Pszichiátriai Osztályon tevékenykedő gyógyító személyzet (orvos, nővér, pszichológus) dolga tehát – a megfelelő biokémiai egyensúlyt beállítani célzó gyógyszerelés mellett – a betegek társadalmi életbe való visszaintegrálódásának a segítése, a pszichés teherbíró képesség növelése. Pszicho- és szocioterápiás eljárásaink során a paciensek stresszel való megküzdési képessége javul, hatékonyabb lesz a közösségben való alkalmazkodásuk, harmonikusabb életvitelre lesznek képesek. Módszereink között vannak egyéni beszélgetést középpontba állítók, ill. olyanok, ahol a csoport játssza a főszerepet. Ilyen csoportos beszélgetésforma az irodalmi kör is, amely a klasszikus formától tematikusságában tér el. Éppen ezért tartalmi mélysége korlátozottabb lehet a spontán megnyilvánulást elváró variációtól, ám ugyanakkor eszközt is kínál az érzések, gondolatok kifejezésére. A művészeti jellegű csoportterápiák esetén tehát a zene, a képzőművészet, a tánc vagy éppen az irodalmi alkotás képezi a hidat a ki nem fejezhető gondolatok, érzések közvetítésére. Mindenkinek másként szól egy vers, más tetszik benne, más az is, ami nehezen megfejthető belőle. A szépirodalmi mű soraiból elevenednek fel az egyéni élettapasztalatok, az élet sikerei, kudarcai. A fel nem dolgozott konfliktushelyzetek így aktualizálódhatnak, és a csoport közös erejével megoldást nyerhetnek. A csoport gyógyító tényezője már maga a verbalizáció is lehet, mely által a kínzó belső feszültség kibeszélése kívülre helyeződik, mellyel már viszonyát az egyén szabályozhatja. A probléma lehet, hogy másoknak nagyon ismerős lesz, vagy mert már a múlté, vagy a jelené, vagy a közvetlen jövő gondja. Ugyanazt a helyzetet egyesek feszültség-telinek, mások közömbösnek fogják látni, megint mások pedig könnyű élethelyzetnek, hiszen már sikeresen túljutottak rajta. Utóbbiak reményt nyújthatnak az előbbieknek ezen egyetemleges emberi problémákban. Új magatartásformák is tanulhatóak, egymás segítésére is nyílik alkalom. A csoport-összetartozásba ágyazott katarzis pedig felemelő lehet. Az irodalmi kör tehát erkölcsi és anyagi téren is támogatásra méltó.
Köszönöm a figyelmet.
|
