Kőbe dermedve illeszkedik a szikra

Harmóniakert

Copyright © Mező Tibor, 2007 Minden jog fenntartva

 

Vendég az Isten-házban

 

 

Uram, engem nem bántanak,

és én sem bántok senkit,

csak te versz, Uram, engem.

Te jól tudod, hogy éppen

hazafelé tartottam,

értelmem fényét követve,

a lét és a nemlét határán.

Amit láttam, elmesélem, olvasó.

 

Nyomasztó kalandvágy

és valami mulatság vett rá,

hogy otthonról elinduljak.

Ám a hangos zene,

a fel-felvillanó fényes mulató

és a zsúfoltan táncoló tömeg

nem volt ínyemre.

Egy ismerős társasága

enyhített a gondomon,

de borongásomat nem oldotta fel.

Panaszomat később egy jó barát hallgatta,

akinek neve neked semmit se jelentene.

A terem, ahol jártunk,

különös volt, megigézett.

A társam kísért tovább.

Láttam tán száz mátkapárt,

és a lányok felfedték keblüket.

 

Nem untatlak annak rajzával,

hogyan botorkáltam

sarkot,

parkot,

templomtövet

egybevetve hazáig.

Néhány angyalt megtréfáltam,

akik felejtették gyerekkorom.

 

Az udvar fényes,

ahova értem,

a kerti székek asztalhoz hívnak,

és a mennyei ételt tálcádra magad választod.

Falatoztam hurkámból,

miközben mellém ült valaki.

– Diktátor voltam – mondja.

– Én meg Istennek képzeltem magam.

Aztán arcát jól megnézve,

ráismertem egyre benne.

Észrevétlen közénk ült egy harmadik:

– Én ő vagyok, aki más.

És mindjárt mondta, mit ért szaván:

– Mást képzel a távozó a maga helyébe.

Amíg itt van, senki,

mert el fog menni.

 

Éreztem, hogy az Úr szólt.

 

Már nem volt mellettem,

emlékemben kerestem,

talán valamit feledtem:

             igazulj!

 

És mire leírtam versem e lapra,

együtt láttam a teliholdat

és a felkelő napot.

 

 

Tovább

Vissza

 

Tartalom

Írd meg véleményed a versről, és küldd el a szerzőnek:

Hozzászólás

Szentkuthy Miklós

 1986

mesteremnek mestere

 

Foto: Vahl Ottó

 

Kezdőlap

Opus

Szótagtár és Szótár

Szolgáltatás

Kezdőlap | Opus | Szótagtár és Szótár | Szolgáltatás